Csire Krónika

Beküldve - - - Csire Krónika
b2ap3_thumbnail_66402.jpg
Tegnap aradi kiránduláson járt a bukaresti Ady Endre Líceum kisdiákjainak egy csoportja, katolikus gyermekek társaságában Orosz Rozália (Ibi tanító néni, ahogy a gyerekek szólítják), illetve ft. Cristinel Ţâmpu, a Kegyelmek Anyja Plébániatemplom káplánjának a vezetésével. Amint Matekovits Mihály és Kiss Anna vezetésével a Jelen Házba is ellátogatott csoport pedagógusa, Ibi tanító néni elmondta, a Líceumban az óvodától érettségiig oktatják magyarul az oda járó, mintegy 300 diákot. Tehát óvodás ko...
Ez a nap nem fesztivál, nem családi nap, és nem buli, hanem ünnepnap volt. Jó volt látni azt a sok embert, akik szívvel és odafigyeléssel vettek részt a programokon, majd a nap csúcspontján, a Szer-en az Ősök terén, ahol három új hős szobrával gazdagodott a táj. A pénteki nap szintén elérte célját, egy kicsit szórakozó, mulatság formát adtunk, ahol a Péterfali Menyecskék helyi népdalokat, Lichtmanegger Tibor és Kovács Magolna gyönyörű gömöri nótákat és Katyi Gyula juhásznótákat énekelt és fújt ...
b2ap3_thumbnail_Szinhaz.jpg
Osztályunk régóta szeretett volna színházba menni. Román szakos tanárnőnkkel, Mihalache Alina Gabriela osztályfőnökünkkel együtt "A levél" ("Scrisoarea") című előadásra esett a választásunk. A június 5-én tartott előadás ugyanis Caragiale népszerű színművének, "Az elveszett levélnek" a korszerű átdolgozása. A nagy drámaíró lenyűgöző humorát, a politikai élet fonákságainak a kigúnyolását annyira telitalálatnak éreztük, hogy előadás után tovább visszhangzott bennünk, oly annyira, hogy átvettük a h...
Pe parcursul lunilor aprilie şi mai 2014 s-a desfăşurat după ore, în programul liber concursul de literatură engleză pentru elevii de liceu organizat de profesoara BURCICĂ ANDREA, care este şi profesorul indrumator pentru elevii participanţi. Eleva Deak Judith din clasa a IX-a a obţinut 97 de puncte şi Mentiune la concursul de creaţie literara Magic Words (limba engleza), la secţiunea proză, cu lucrarea intitulata "Spider Web". Eleva Qi Fei din clasa a X-a a obtinut 92 de puncte. Tema concurs...

Beküldve - - - Csire Krónika
b2ap3_thumbnail_DO_RE_MI.jpg
Sâmbata, 24 mai 2014, copii de la grupa mijlocie de la liceul nostru au participat la FESTIVALUL GRĂDINIŢELOR DO-RE-MI la Grand Arena Bucureşti, organizat de ISMB (Inspectoratul Scolar al Municipiului Bucureşti). Directorul festivalului, PETRESCU OVIDIU şi clownul ARLECHINO au programat – după selectarea încrierilor –zeci de grupe de grădiniţă din capitală să prezinte dâte-un program de dans / muzică. Copiii din grădiniţa nostră au fost pregătiţi şi însoţiţi de educa- toarea KILYÉN ÉVA. Îmbrăca...