Bepillantás a magfizika világába

Februárban Dr. Nicolae Zamfir az IFIN-HH (Institutul de Fizică şi Inginerie Nucleară – Horia Hulubei) vezérigazgatója egy meghívással lepte meg az Ady Endre Líceumot, hogy látogassa meg Măgurelen a magfizikai intézetet. A meghíváshoz oda-vissza IFIN autóbuszos szállítás is tartozott! Örömmel éltünk a felkínált lehetőséggel az Iskola másként hetének első napján, április 7-én. A VI.-XII. osztály diákjai vettek részt ezen a látogatáson, kísérő tanárokkal és szülőkkel együtt összesen több, mint 60 személy.

Az IFIN látogatási körútja egy előadóteremben kezdődött, ahol Dr. Mircea Penţia foglalta össze a romániai magfizikai kutatás múltjat és eredményeit, majd röviden ismertette az IFIN jelenlegi kutatási területeit és nemzetközi partnereit.

Mint megtudtuk, az IFIN-nél végzett kísérletek több, mit 95%-a úgynevezett részecske-szórási kísérlet, amelyekben kontrolláltan felgyorsított ionizált atomok vagy molekulák lépnek kölcsönhatásba egy vizsgálandó mintával. Az ilyen kísérletek mindig nagyon jól kiszivattyúzott reakciokamrákban zajlanak, ahol a maradék légnyomás nagyon alacsony, eléri a mélyvákuum tartományt (p<10-6 Torr; 1 atm=760 Torr). Így minimumra csökkentik az ion sugarak ütközéseit a maradék gázmolekulákkal, ugyanis a gyakorlatban egy adott reakciókamrában nem lehet ideális (atom- vagy molekulamentes) vákuumot létrehozni.

A kölcsönhatás során a mintára becsapódó ionizált részecskék megváltoztatják eredeti haladási irányukat, azaz szóródnak különböző irányok mentén. Ugyanakkor a kölcsönhatásban résztvevő részecskéknek az atommagjai is szenvedhetnek változást, részeikre bomolhatnak, így átalakulhatnak más vegyi elemek atommagjaivá. A szóródott és mozgásban levő elektromos töltéssel rendelkező részecskéket mágneses mező segítségével választják szét a közös nyalabból, majd megfelelő detektorokkal felfogják és sajátos mérési lánccal tanulmányozzák őket.

Az elméleti bevezető után húsz tagú csoportonként egy-egy IFIN idegenvezető kíséretében meglátogattuk a felújított 9 MV-os TANDEM, valamint a 3 MV-os TANDETRON gyorsítótókat. Ezen az állomáson megfigyelhettük a cseppfolyós nitrogen különös viselkedését is, melynek hőmérséklete –196 C fok (77 K)! Következett az IFIN hadronfizikai részlege, ahol Dr. Alexandrina Petrovici vázolta részünkre a atomok alkotórészeinek világát, türelmesen válaszolván kérdéseinkre az izotópokkal, detektorokkal vagy a különböző vegyi elemek természetes előfordulási gyakoriságával kapcsolatban. 

Mindenik állomáson érdekes és szokatlan dolgokat láthattunk és hallhattunk, amelyek megmozgatták fantáziánkat és érdeklődésünket, emlékezetessé téve ezt a látogatást.

Köszönjük Chelărescu Danielanak a látogatás megszervezésében nyújtott segítségét valamint az egyik csoportunk idegenvezetését. Másik két csoportunk idegenvezetéséért köszönetet mondunk Rotaru Adriannak és Straticiuc Mihainak. Köszönjük Dr. Nicolae Zamfir vezérigazgató úrnak a megtisztelő meghívást az Ady Endre Líceum részére, valamint Dr. Mircea Penţianak, hogy bemutatójával támogatta ezt a kis beszámolót. A fényképes összeállítást Armeanu Ildikónak, az Ady Endre Líceum fizika tanárnőjének köszönjük.

Dr. Lőrinczi Ádám 

b2ap3_thumbnail_1.jpgb2ap3_thumbnail_2.jpgb2ap3_thumbnail_3.jpgb2ap3_thumbnail_4.jpgb2ap3_thumbnail_5.jpg

Hozzászólások